08 Redon

Egy furcsa kisvárosban jártunk nemrég, magyar ismerősöket látogattunk, akik önkéntesként segítették többed magukkal (csehekkel, németekkel, örményekkel, stb...) egy - harmadik éve megrendezett - fesztivál (Taknaw Parade) előkészületeit.

Redon, egy közel tízezer lakosú városka, melyet a kilencedik században alapítottak a Villaine és az Oust folyók kereszteződésénél, egy kis kápolnával, kolostorral, mondván, hogy ez egy védett és nyugodt környék, ideális a meditációra.

A XV. század derekán püspökséggé avatták a várost a környék püspökségeinek vezetői I. Ferenc (a breton) herceg indítványozására, majd fél évvel később, I. Ferenc halálát követően ugyan az a delegáció írta alá a püspökség megszüntetéséről szóló bullát, a források szerint – szent, buzgó vallásos anyagi okokból – azért, mert az említett szomszédos püspökségeknek kevesebb föld, bevétel jutott.

Ennyit a nyugodt békés kis városkáról. 

 

I. Anna breton hercegnő felelőssége teljes tudatában, 12 évesen megegyezett VII. Henrik, angol királlyal Redonban, hogy ha az angol király konfliktusba keveredne Franciaországgal, biztosít neki katonai segítséget. Aztán Anna ripsz-hopsz, hozzáment VIII. Károly francia királyhoz, hoppon hagyva Henriket, s végérvényesen összezavarva a helyieket, hogy akkor most ki kinek a kije.

A forradalom sem kerülte el a kisvárost, s utána vígan emlékeztek ünnepelve XVI. Lajos kivégzésére, annak évfordulóján, s az elő-szilveszterük pedig a „Balszerencse ünnepe” nevet viselte.

Ezek után kicsit sem meglepő, hogy az ízig-vérig republikánus közösség mára egy igen erős, nemzeti nézeteket valló, szélső jobb oldali érzelmű város lett, melynek a Brest-Nantes csatorna megépülése után kemény küzdelmekben kellett megvédenie kereskedelmi pozícióját, s lett az egyik jelképe a város főterén lévő ágyú, közvetlenül a polgármesteri hivatal és a város képét meghatározó Mindenszentek templom előtt.

Nantes az egyik legjelentősebb kikötővárosa Franciaországnak, s többek között a gyarmatokról behurcolt rabszolgák érkezési pontja volt, amely „áru” - a Nantes-Brest csatorna létrejöttével – a redoniak számára sem volt ismeretlen. No de ez honnan is jutott eszembe? Nem tudom, mindegy.

Mindenesetre érdekes, hogy ez a jobb oldali, idegeneket nem annyira kedvelő népség egy nemzetközi csapatot hív meg az ő kis fesztiváljukra, hogy segítsenek, és egy műsorral részt is vegyenek. Aztán egy napot ott töltve lehullott előttem a lepel. Ez a kis nemzetközi csapat csinált gyakorlatilag minden munkát, mint a nagy cirkuszsátor felépítése, a hely előkészítése, majd a végén a lebontása, s a város kitakarítása. Mindezen munkákat ingyenes tömegszállásért, napi egy nagyüzemi kosztért, és a francia árakhoz képest nevetségesen kicsi „kajapénzért”. De hát nem is ez idézte a régi idők szellemét, hiszen az önkénteskedés már csak ilyen, hanem az, ahogy a helyiek néztek rájuk/ránk, viszonyultak az „idegenekhez”, pedig ők hívták „ezeket”, és az erőszaknak valami sajátosan álmos, furcsa szaga, ami az ott töltött napom első órájában már elkezdte facsarni az orromat.

 

 Az idei parádé alcíme az „éjszaka színei” volt, melyről nekem a kellemes delíriumos borzongás, a tábortűz hangulata, Budapest hídjainak fénye, vagy a riói karnevál fergetege ugrott be, messze nem az, ami az ottaniaknak... Voltak, akik azon versenyeztek, hogy hány kisgyereket sikerült annyira megijeszteniük, hogy elsírta magát.

Táblán: "Vigyázat,
fojtó anyagok!"

1.: Ne lépj az oroszlán farkára!
2.: Iskolába menni tilos!
3.: Vigyázat, csúszós út!

Fontos a városnak a fiatalok nevelése is, több középiskolájuk is van, az általános iskolások pedig megkapták a kolostor egyik épületét, s egy ilyen közegben nevelődve, vagy akár dolgozva nem csoda, ha 'sajátos' humoruk alakul ki a gyerekeknek és nevelőiknek.

Román testérvárosuk fiataljaival közös alkotótáborban a graffitizés művészetének hódoltak:

Arthur Bernède, a Belphégor, a Vidocq írója ebben a városban látta meg a napvilágot.

Mint egy David Lynch filmben, egy szép, idilli, virágos kisváros, melyben mégis fura szorongassál a gyomorban, rossz előérzettel sétál az ember, mintha minden sarok, bokor mögött valami gonosz leselkedne, a mosolyok mögött torzult grimaszok bújnak, a csendben pedig rikoltozást, jajveszékelést hoz a szél.