03 Bolyongásaim gombolyagának fejtegetése

Ez az időrendiség tarthatatlan, így sosem fogom utolérni magam (He? Akkor kicsit magamba szállok... veletek). Különben is, egyesek szerint, s bizonyos szempontból „valójában” nincs is idő. Meg olyanokat is mondanak, hogy minden most történik, ebben a pillanatban. Meg olyanokat is, hogy ha egy ingát kilendítek nyugalmi állapotából, visszatér ugyan abba az állapotba, ugyanott, ugyanúgy van, s mégis van különbség. „A semmi az van?! Hát a semmi az nem van, hanem nincs! Hà' mer' hogy ha a semmi van, az pont, hogy nincssemmi! Na de ha meg a semmi nincs, az meg már valami! Az meg már nem semmi!” /B. I./

Rennes egy viszonylag nagy egyetemi város, sok tekintetben hasonló Szegedhez.

Spectre - ville

Vidéki nagyváros, francia viszonylatban is nagynak számít kb. 400.000 lakosával. A belváros egy nagyon szép középkori városrész, melyben megtalálhatóak a monumentális 16-17. századi templomok, hivatali épületek, s az általunk „alpesi”-ként ismert fagerendás lakóházak is. A legbelső központot körülvevő kerületek gazdasági központjain általában a 60-as években épült – nálunk szocreálként emlegetett – kockaépületek éktelenkednek, amik a varos hataraihoz közelebb lévő bevásárlóközpontok és paneldzsungelek szomszédságában sokkal kevésbé feltűnőek.

Persze azért érezhetően „nyugatibb”. Van például egy metróvonal, mely a varos észak-nyugati felét köti össze a dél-keletivel. 

Ráadásul a metrónak se' vezetője, de még vezetőfülkéje sincs, s számítógépes távvezérléssel száguldozik a varos alatt. Modernebb buszok, gördülékenyebb közlekedés, de ami az igazán érdekes, az a városi kerékpár-hálózat! Az egész város területen 83 állomáson 900 kerékpár van elhelyezve. Ha kiváltod a városi tömegközlekedéshez használatos, csippel ellátott kártyát, de nem veszel havi bérletet a buszokra/metróra, hanem előfizetsz a kerékpárhasználatra egy évre (35 euró), bármikor használhatod bármelyiket. Csak odapittyentesz kártyáddal a dokkolóhoz, beütöd a kódodat, a kerékpár számát, és viheted is. Arra kell csak ügyelni, hogy ne keveredjünk a városon kívülre, mert a nagy testvér észrevesz, s elveszi a játékodat, ezen kívül pedig arra is ügyelni kell, hogy egyszerre max. 30 percet tekerjünk, mert ezen limit túllépése esetén szigorúan elkezdik levonogatni a krediteket a kártyáról. Megjegyezném, hogy a város legtávolabbi pontjaira el lehet jutni fél-háromnegyed óra alatt.

Amit még itt az első körben mindenképp kiemelnék, azok a parkok. Nagyon sok gondot, figyelmet, pénzt és mindenféle számunkra érthetetlen dolgot (időt!!!) fordítanak rájuk. 

Van köztük olyan (Thabor), ami szerintem mar túlzás, inkább botanikus kertre hasonlít, ahol minden meg van komponálva és sehova sem szabad lepni. Viszont nagyon érdekes növények vannak, s giccs ide-oda, nagyon szép az egész. Én eddig a város belsejében 5 hatalmas parkban voltam (a legkisebbek akkorák, mint az újszegedi liget), de még legalább ennyi van. Ezekről bővebben is fogok még írni, s mutatok még képeket is.

Rennes egyik országszerte legismertebb utcája a rue Saint-Michel (avagy „la rue de la soif” – „a szomj utcája”). Egy középkorban ragadt utcácska, nem csak a régi házak, a macskakő miatt, hanem az emberek viselkedése, az utca közepére összefolyt italok, s egyéb testnedvek látványa és szaga miatt is.

Ja igen, a szomj... errefelé ugye nem egészen olyanok az arányok, mint otthon. Otthon kb. a másfél-kétszeresébe kerül egy kocsmában ugyan az a sör, mint a boltban, egy üveg bor bolti áráért kb. 3-4 deci ugyan olyan típusú bort kapsz egy bárban, stb. Itt egy korsó sör árából a 3-4-szeresét veheted a boltban ugyan abból, egy üveg bor pedig kb. ugyan annyiba kerül, mint a kocsmában abból az üvegből egy deci. Olcsóbb helyeken 5-6 € egy korsó sör, s 4-5 €-ba kerülnek a legolcsóbb borok decije (vagyis az itteni mértékegységek szerint kb. 1.2 dl). Gondolhatjátok, hogy nem nagyon fordulunk meg kocsmákban, s bármilyen meglepő, nem tudok beszámolni kedvenc helyről sem. Azért a második itt töltött hetünkön csak elmerészkedtünk a szomj utcájába, be is ültünk egy helyre, s megkóstoltunk egy pohár söröcskét a St-Michel bárban, majd átmentünk egy másikba, ahol egy modern felfogásban, franciásan előadott, népzenei elemekkel tűzdelt zenét játszó zenekarba futottunk.

Bretagne fővárosának sok-sok érdekessége, nevezetessége közül, ami nekem még igen izgalmas volt, az a belvárosban lévő piac (la Place des Lices), ami hasonló, mint a szegedi Mars téri piac, a szabadtéri árusokkal, s a fedett pavilonokkal, ahonnan az öreg nénik, bácsik, a kistermelők ki vannak szorítva, s inkább nagyobb cégek képviseltetik magukat. A  piac minden szombat reggel kinyit 1622 óta. 

Annyiban azért mégis különbözik a szegeditől, hogy itt „valamivel” nagyobb a sajt-választék, s egy kb. 120 m2-es területen csak tengeri herkentyűket árusítanak, amivel jobb vigyázni, ugyanis mikor egy rákot meg akartam emelni, megmozdult. Azonnal megtanultam, hogy mit jelent a rák neve alatti kis felirat a táblán, hogy „vivant”. Azért csak vettünk egy pár darab garnélát és elkészítettem otthon életem első tengeri-herkentyűs ebédjét: egy „Gambas pil-pil”-t, ami egy spanyol csilis-fokhagymás-petrezselymes sült garnéla eledelféle.

Persze ne gondoljátok, hogy itt most már csak ilyen furcsaságokat eszünk. Megköszönve kedves barátunknak, hogy megszállhattunk nála, amíg albit kerestünk, főztem egy paprikás csirkét, hogy valami „könnyen emészthetővel” vezessem be őket a magyar konyha titkaiba. Lehet, hogy kevésbé lett volna „köszönet” szaga, jellege a savanyított káposztába tekert darált disznónak, vagy egy füstölt-csülkös velős pacalnak. Lehet, hogy már ott kiakadt volna a mutató, amikor elmagyarázom neki tört angolsággal, hogy olyan hentest keresek, ahol lehet venni marhagyomrot, ugyanis az lesz a mai vacsi alapja...

Pistaszàjù zöld-bors-orr kiràlykisasszony

Nemrég például egy teljesen hétköznapi zöldborsófőzeléket csináltunk tükörtojással. 

Mivel minden hétköznap az egyetem területén vagyunk (majd elmondom miért...), és nincs időnk hazamenni főzőcskézni, az éttermek, de még a gyorskajáldák is sokkal drágábbak, mint otthon, ezért az egyetemi menzán szoktunk enni, amit persze ne úgy képzeljetek el, mint a hazai egyetemi menzákat. 

Az egyetemi menza UFO-i

Az éttermen belül van 8 pult, egy az előételeknek (kb. ugyan az a 15 féle minden héten, amiből választani lehet), egy a desszerteknek (úgyszintén), egy salátás, egy olaszos (pizza, lasagne, spaghetti, stb.), egy franciás, egy grilles és egy amerikai (sültkrumpli, hamburger, stb.) és egy un. „világok konyhája” pult, ahol minden nap más nemzet specialitásait készítik el, persze mindegyik messze elmaradva attól a minőségtől, amit egy normál étteremben kapsz (15-20 €), vagy otthon tudsz készíteni magad válogatta alapanyagokból. Egy előételt+főételt+desszertet tartalmazó menü 3 €.

Azt gondolhatnánk, hogy ahogy szép lassan sorra mutatja újabb arcait a város és az itteni emberek, úgy válnak majd egyre világosabbá a kulturális és egyéb különbségek, miközben a megismerés által lefejtett arcokat félretéve egyre kevésbé látszik különbözőnek mindaz, ami az arc(ulat)okat alkotja, sőt, kezd ismerős lenni...